[LAP TETEJÉRE]

Bevezető

Több mint 9,6 millió km²-es területével és 300 milliós lakosságával az USA a világ harmadik legnagyobb állama terület és lakosság alapján egyaránt. Katonai, gazdasági, kulturális és politikai befolyása leginkább a 19. és a 20. században nőtt meg. A Szovjetunió felbomlása után az USA maradt az egyetlen szuperhatalom, máig a világ legjelentősebb gazdasági nagyhatalma. Az USA sokak számára a szabadság és a lehetőségek hazája.

 

[LAP TETEJÉRE]

Történelem

[LAP TETEJÉRE]

A gyarmatosítás kora

Kolumbusz második útja után indultak el a spanyol felfedezők Amerika partjai felé. Az első megerősített partraszállás a mai Amerikai Egyesült Államok kontinensen fekvő területén egy spanyol, Juan Ponce de León vezetésével történt 1513-ban, ahogy ő elkeresztelte Floridában. Évtizedekkel később a spanyolok voltak az első európaiak akik elérték az Appalache-hegységet, a Mississippi folyót és a Grand Canyont. A spanyolok elsőként alapítottak tartós települést az Amerikai Egyesült Államok kontinensen fekvő területén: St. Augustine (Florida) 1565-ben, majd Santa Fe (New Mexico), San Antonio, Tucson, San Diego, Los Angeles és San Francisco. A legtöbb spanyol település a kaliforniai partoknál és a Santa Fe folyónál feküdtek Új-Mexikóban. 1565-ben a spanyolok létrehozták az első állandó európai települést a floridai St. Augustine-ban. 1602-ben a franciák letelepedtek Maine területén, majd 1607-ben létrejött az első britt település a virginai Jamestown-ban. Az angolok csak a spanyolok és a franciák után jelentek meg az Újvilágban, közülük is elsőként Francis Drake kalózai. 1587-ben hozták létre az első települést, Roanoke Islandet I. Erzsébet uralkodása idején, akinek tiszteletére az azt övező terület Virginiának nevezték el. Ám a települést 3 év múlva máig ismeretlen okból kihaltan találták. 1607-ben kereskedők kezdeményezésére alapították meg Jamestownt, az első sikeres kolóniát, amit Plymouth, majd később Boston követett. Ezekben nagy szerepet játszottak az angliai puritánok. Az angolok 12 év munkahiány után rájöttek, hogy a rabszolgatartás gyümölcsöző tevékenység lehetne és 1619-ben az első afrikaiak, mint "szerződéses munkások" meg is érkeztek. 1620–ban 100 angol puritán zarándokolt Mayflower-ba, koloniát létrehozva Plymouth Rockban, Massachusetts államban. Létrehozták és aláírták az ismert Mayflower Tervezetet - az önkormányzás olyan kinyilvánítását, amely később visszaköszönt a Függetlenségi Nyilatkozatban valamint az Amerikai Alkotmányban. A mai államok kialakulásában elsősorban az angolok játszottak szerepet. Az angol királyok "chartakat", földfoglalási engedélyeket adtak ki egyes telepeseknek, akik fokozatosan kialakitották saját birodalmaikat az Újvilágban. Az első konfliktusra, 1640-ben került sor mikor az angolok szemet vetettek a stratégiai helyet elfoglaló holland területre, New Amsterdamra. Majd győztesként kikerülve elnvezték a közép-angliai York városáról szabadon New Yorknak. A Nagy-Britannia által hozott intézkedések gyakran jelentős és esetként széleskörű félháborodást keltettek a gyarmati lakosság körében. Az anyaország termékeinek kedvezően korlátozták a kereskedelmet, mint a melasz- és cukortörvény (magas vámilletékkel terhelték a desztillálóipar nyersanyagát - a csempészés rendkívül magas volt), bélyegtörvény (illeték jogi, kereskedelmi ügyleteken, nyomtatványokon, újságokon), vámtörvény, teatörvény. Megnövelték a gyarmatokon állomásozó katonaság létszámát, melynek elszállásolására és ellátására kötelezték a kolóniákat. Különböző szerveződések alakultak az intézkedések elleni fellépésre: Szabadság Fiai (Sons of Liberty), behozatalellenes mozgalom (nonimportation movement). A gyarmatok sikereket is értek el, egyes intézkedések többé-kevésbé visszavonták. Törekvésük volt, hogy beleszólást szerezzenek a rájuk kivetett adónemekbe, de a király iránt továbbra hűek kívántak maradni.

[LAP TETEJÉRE]

A függetlenségi háború

[LAP TETEJÉRE]

A bostoni teadélután

A 18. század második felében Boston az angol gyarmati politika elleni tiltakozás helyszínévé vált. A szétszórt települések jelentős része ugyanis a keleti part közelében volt. A fehér telepesek száma ebben az időszakban negyedmillióról hamarosan két és félmillióra nőtt. Az angolok is hasznot akartak húzni a nagymértékű kivándorlásból és jelentősen megemelték az adókat és a behozatali vámokat. Az 1765-ös bélyegtörvény (Stamp Act) és az 1767-es, számos termékre, többek közt a teára új adókat kivető Townshend törvények felkorbácsolták a telepesek érzelmeit (lásd Bostoni sortűz), akik sérelmezték, hogy úgy kell adókat fizetniük, hogy közben nincsen képviseletük a brit parlamentben. A brit kormány jóváhagyta a tea törvényt (Tea Act), amely lehetővé tette a Brit Kelet-indiai Társaság számára, hogy a gyarmatokon a szokásos gyarmati adó megfizetése nélkül, a gyarmati kereskedők és csempészek árai alatt adhassa el az árut. A legtöbb amerikai kikötőben visszafordították a Társaság teát szállító hajóit, ám Bostonban, ahol a Kelet-indiai Társaság bírta a kormányzó támogatását, előkészületeket tettek, hogy brit hadihajók támogatásával tegyék partra a teát. 1773. december 16-án mohikán vagy narraganszet indiánnak öltözött telepesek megrohantak három angol hajót a bostoni kikötőben, és teaszállítmányukat a tengerbe szórták. Ennek közvetlen oka az volt, hogy az angol kormány a Londonba szállított tea vámját megszüntette, de változatlanul fenntartotta a tea vámját az észak-amerikai gyarmatokon. Ez az úgynevezett „bostoni teadélután” volt a jel az Anglia elleni általános felkelésre az amerikai gyarmatokon. „Olyan teát főzünk György királynak, hogy abba belefullad!” – mondták. A helyzet ezután mérgesedett el, mert a Lord North által vezetett kormány a lázadást erőszakkal akarta leverni.

[LAP TETEJÉRE]

A Kontinentális Kongresszusok

A bostoni teadélutánt követően a brit parlament megtorlásként öt törvényt hozott, melyeket a gyarmaton élők a „kényszerítő” vagy „tűrhetetlen törvények” elnevezéssel illettek:

-a bostoni kikötő bezására az elpusztított tea árának megtérítéséig

-Massachusetts közvetlen brit kormányzás alá rendelése

-a kormányzó a királyi hivatalnokok elleni pereket más gyarmatra vagy az anyaországba helyezheti át

-a kormányzó saját maga is kiutalhat szállást a katonáknak, ha a gyarmatok törvényhozásai ezt nem  teszik meg

-Québec tartomány területének növelése és a francia katolikus lakosságnak adott kedvezmények

Az 1774 szeptemberében összehívott Első Kontinentális Kongresszuson a gyarmatok képviselői a brit áruk bojkottja mellett döntöttek és petícióban követelték a királytól a törvények visszavonását – sikertelenül. A Philadelphiában tartott következő Kontinentális Kongresszuson a 13 amerikai gyarmat szövetséget kötött, és kimondták, hogy közösen ellenállnak az angoloknak.

A Függetlenségi Nyilatkozat

1776. július 2-án a Kontinentális Kongresszus Benjamin Franklin javaslatára elfogadta a tizenhárom gyarmatnak a Brit Birodalomtól való függetlenségét kimondó Lee-határozatot. A döntést hivatalosan bejelentő és megindokló dokumentum, az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata július 4-én került jóváhagyásra.

A dokumentum szövege itt tekinthető meg.

[LAP TETEJÉRE]

A háború eseménytörténete

1775. április 19-én Lexingtonnál és Concordnál a hazafiak és a lojalisták között tűzharc kezdődött. Lexingtonnál négy amerikai esett el, míg Concordnál mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. A lexingtoni csatában az amerikaiak a briteket visszavonulásra kényszerítették. Boston ostroma alatt a hazafiak bekerítették a bostoni brit erőket. A tengerentúlról három tábornok érkezett, akiknek első feladata Boston megerődítése lett. A három tábornok William Howe, John Burgoyne és Henry Clinton volt. A Bunker Hill-i csatában a britek győzedelmeskedtek, de veszteségeik miatt erősítésre volt szükségük, hogy folytathassák a támadásaikat. Gage tábornokot ekkor William Howe váltotta fel a főparancsnoki poszton. A Ticonderoga kikötőjében vívott csata során az amerikai hadsereg jelentős nehéztüzérségre tett szert, 1776 márciusában. Ezek az ágyúk végül is Bostonban kötöttek ki, amit a britek az amerikai túlerő miatt feladtak. Délen, Henry Clinton tábornok Dél-Karolinát támadta meg, de megalázó vereséget szenvedett. A long islandi csatában a meglepetésszerűen és stratégiailag kifogástalanul támadó britek visszavonulásra kényszerítették a patriótákat. William Howe tábornok következő lépése Manhattan elfoglalása volt, ahova az amerikai sereg visszavonult. Október 28-án csatára került sor a White Plains-en (fehér síkság), az amerikai sereg ismét visszavonult. Howe azonban nem folytatta az üldözésüket, hanem Fort Washington ellen fordult. Philadelphia, a patrióták főhadiszállása New York és New Jersey elfoglalásával támadható közelségbe került. Amerikai szempontból ez volt a függetlenségi háború mélypontja. Az Egyesült Államok Kongresszusa beleegyezett, hogy George Washington elhagyja Philadelphiát. Ezután hazafi győzelmi sorozat következett: 1777 karácsonyán a Delaware-on való átkelés után 1000 foglyot ejtettek a trentoni csatában. Január 3-án a Princetonnál vívott csata is győzelmet hozott, amelyet New Jersey egy részének visszafoglalása követett. Kanadából Burgoyne tábornok új hadjáratot indított. Az első célpont a Vermont állambeli Bennington volt, ahol kudarcot vallott, és több mint 1000 emberét elvesztette. Az 1777. szeptember 19-i első saratogai csata a hazafiak győzelmével végződött. Burgoyne segítséget várt délről, de az nem érkezett meg. Horatio Gates tábornok hadereje, aki Saratogánál várakozott, 11 000 főre duzzadt. Az 1777. október 7-i második saratogai csata döntő jelentőségű amerikai győzelemmel ért véget. Tíz nappal később Burgoyne tábornok megadta magát. Ennél a pontnál Spanyolország, Franciaország és Hollandia is belépett a háborúba, és megindult a philadelphiai hadjárat. Decemberre elérkeztek Philadelphia elé, ám itt megtorpantak. A tél miatt a haderő egy része megsemmisült. Eközben Willam Howe tábornokot Henry Clinton tábornok váltotta a főparancsnoki tisztben. A francia beavatkozás változtatott a brit stratégián és a parlament azt parancsolta Clinton-nak, hogy adja fel Philadelphiát és koncentráljon New Yorkra. A frontvonalak visszaálltak a két évvel ezelőtti állapotra. A továbbiakban a hadszíntér nyugat felé tolódott el. 1780-ban folytatódott a karolinai brit hadjárat: Charlestont a brit haderő körbezárta, elvágva az utánpótlást. Lincoln tábornok nem akarta 5000 emberét a biztos halálba küldeni, és megadta magát. A saratogai hadjárat dicső tábornokát, Horatio Gatest Észak-Karolinába küldték, ahol 1780. augusztus 16-án vereséget szenvedett. Gatest leváltotta Nathanael Greene tábornok. Greene tábornok kisebb veszteségeket szenvedve több csatában alulmaradt, de a britek nem kerültek taktikai előnybe. 1781-ben a háború összes frontja, az északi, nyugati, déli és vízi, Yorktown-nál egyesült. A francia flotta elvágta a lojalista utánpótlást a chesapeake-i csatában. Washington ekkor 1781. október 6-án 17 000 emberrel megtámadta Yorktown-t. Október 19-én Cornwallis megadta magát. Az angol diplomácia próbált segítséget szerezni a harcok alatt más európai államoktól. Spanyolország és Franciaország ellenük fordult. II. Katalin orosz cárnőt többször kérték, hogy az orosz csapatok Alaszkán és Kanadán keresztül vonulva avatkozzanak be a háborúba az amerikaiak ellen, de Katalin mindvégig ellenállt ennek. 1782-ben a nyugati hadjáratban a Blue Licks-i csata brit győzelmet hozott, de a yorktowni brit vereség miatt ez nem változtatott a háború kimenetelén. A brit alsóház úgy döntött, hogy a háborút nincs értelme folytatni, és 1782. november 30-án a felek Párizsban előzetes békét kötöttek. A végső békeszerződést 1783. szeptember 3-án írták alá Versaillesban.

[LAP TETEJÉRE]

Washingtontól a polgárháborúig

1787-ben elfogadták az azóta is érvényben lévő, új alkotmányt. 1789-ben az elektori kollégium egyértelműen George Washingtont választotta az Egyesült Államok első elnökének. John Adams, aki mindössze 34 elektori szavazatot kapott, alelnök lett. Az első kongresszusi gyűlés 25 000 dollárt ajánlott évente az elnöknek. Ezt azonban Washington nem fogadta el, mivel hazafias kötelességének tartotta a nemzet vezetését. 1791-ben a kongresszus új adót vetett ki a desztillált alkoholra, ami aztán tüntetéshez vezetett, s melynek nyomán kitört az ún. Whiskey-felkelés, ami 1794-ben érte el a csúcspontját. Az 1792-es haderőtörvény alapján gyalogos sereget állítottak fel, hogy a lázadást leverjék. Fegyveres harcra azonban nem került sor, a felkelők meghátráltak. 1785 és 1795 között az Egyesült Államok és az indiánok közt háború dúlt, ami nagy veszteségeket okozott az új államnak. A Fallen Timbers-i csata meghozta a győzelmet az amerikaiaknak, és végül a greenville-i béke zárta le ezt a háborút. 1796-ban Washington már nem óhajtott tovább az Egyesült Államok elnöke lenni. A választásokat Adams nyerte meg Thomas Jeffersonnal szemben, aki alelnöke lett. Elnöksége során a külpolitikáját támadták leggyakrabban, ami nem egy kongresszusi gyűlésen szított heves vitákat. Adams és federalistái inkább a britekkel vette fel a kapcsolatot, amit Jefferson és a republikánusok elleneztek. 1798-ban egy hadüzenet nélküli flottaháború tört ki az Egyesült Államok és Franciaország közt. A federalisták Washington elnöksége alatt már kiépítettek egy nagy hajóhadat, aminek költségeit csak az adó növelésével lehetett fedezni. Adams nem volt jó a tárgyalóasztal mögött, még a saját kabinetje felett sem volt uralma. A kabinet inkább Hamiltont bízta meg a politikai tevékenységek folytatásával. 1801-ben Thomas Jefferson legyőzte a választásokon. Jefferson elnöksége 1801-től 1809-ig tartott. Alelnöke Aaron Burr, aki a választásokon alulmaradt. Az akkori amerikai választási rendszerben nem az elnök választotta meg a saját alelnök-jelöltjét, hanem a második legtöbb elektori szavazatot kapott jelölt lett automatikusan az alelnök. 1801. március 4-én mondta el beavatóbeszédét, amelyben az egység fontosságát sürgette. Akkoriban az ország nagyon megosztott volt, főleg a politikai pártok miatt, melyeket a federalisták és a demokrata-republikánusok alkottak. Elnöksége alatt történt meg a Louisiana-vásárlás, Ohio felvétele az unióba, az Orleans-terület megalapítása, az 1804-es földtörvény, a tizenkettedik kiegészítés, a Lewis- és Clark-expedíció, az 1807-es embargótörvény és a rabszolgabehozatal eltörlése. Az 1808-as elnökválasztáskor James Madison 122 elektori szavazatot kapott, míg kihívói, Charles Cotesworth Pinckney federalista jelölt 47 szavazatot, George Clinton republikánus jelölt 6 elektori szavazatot.  Elődjéhez hasonlóan Madison is megpróbálta békés eszközökkel rábírni az egymással háborúzó franciákat és briteket az amerikai kereskedelem semlegességének tiszteletben tartására, hogy hagyjanak fel az amerikai hajók zaklatásával. A terv nem járt sikerrel, mert Napóleon francia császár cselén megbukott az elképzelés. Eközben északon fellázadtak az indiánok, míg délen a floridaiak fellázadtak a spanyolok ellen és kérték államuk annektálását. Madison úgy érezte, hogy mindent megtett a konfliktusok békés rendezésére, de semmit nem ért el. 1812-ben a Kongresszus nyomására hadat üzentek Nagy-Britanniának, holott diplomáciai eszközökkel már sikerült elérni, hogy a brit parlament elfogadjon egy törvényt, amely szerint felhagynak az amerikaiak bojkottjával. A hír azonban késett és kitört a háború. 1812-ben újabb elnökválasztás következett, amikor Madison 128 elektori szavazatot kapott, kihívója, a federalisták által támogatott DeWitt Clinton 89-et. Eközben a britek elleni háborúban kevésbé volt sikeres. Hadiflottával nem rendelkezett és csak 6700 katonája állt fegyverben, és eközben az államkassza pedig üres volt. A kisebb győzelmek után jelentős fordulat következett be. Véget ért a Napoleon elleni háború Európában és Nagy-Britannia harcedzett, teljes hadseregét az USA-ra zúdította. New Yorkot ugyan sikerült megvédeni, de 1814. augusztus 24-én az elnöknek menekülnie kellett Washingtonból. Nem sokkal később a britek bevonultak a fővárosba, az összes középületet felgyújtották, így az elnöki rezidenciát is. A város visszafoglalása után csak 1817-re készült ez az új rezidencia, s új színe miatt ekkortól kezdték Fehér Háznak nevezni. A brit-amerikai háború patthelyzettel ért véget a genti békeszerződés értelmében (1814. december 24.). A háború alatt megerősödött a nemzeti egység, és az európai riválisoktól megszabadított ipar fejlődésnek indult. A republikánusok eközben rájöttek, micsoda jelentőséggel bírnak az adók, az állandó hadsereg és a hadiflotta. Madison elnökségének utolsó két éve békében telt. Megemelkedett a dohány ára, amely által nagyobb jövedelem folyt be. Iparvédelmi vámokat vezettek be és újra létrehozták az Egyesült Államok Bankját 20 év időtartamra. Eközben két állammal bővült az unió: Louisiana (1812) és Indiana (1816) csatlakozott. A háború utáni gazdasági fellendülés idején Janes Monroe lett elnök, amikor felbomlott a Federalista Párt és gyakorlatilag egypártrendszer alakult ki. Felgyorsult az Unió nyugati terjeszkedése, s Monroe elnöksége alatt több állam csatlakozott, mint a megelőző 20 év során: Mississippi, Illinois, Alabama, Maine és Missouri. Külpolitikájának eredményeként 1818-ban a britekkel demilitarizálták a Nagy-tavak vidékét. Ugyanebben az évben a 49. szélesség mentén kijelölték a kanadai-amerikai határt a Nagy-tavak és a Sziklás-hegység között. Vételi ajánlatot tett Floridára a spanyoloknak és nagykövetségeket létesített öt, újonnan függetlenné vált latin-amerikai országban. 1819-ben gazdasági válság következett be, amikor több nyersanyag ára zuhanni kezdett. A földspekulációt törvényekkel gátolták. Egyre nőtt a költségvetési deficit, ennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy az elnököt újraválasztják. A legenda szerint csak azért szavazott az egyik elektor ellene, hogy George Washington maradjon az USA egyetlen egyhangúlag megválasztott elnöke. Második elnöki ciklusa éles politikai vitával kezdődött. Missouri állam rabszolgatartó államként kérte felvételét az Unióba, de az északkeleti államok megpróbálták előírni számára a rabszolgaság fokozatos felszámolását. Ezzel viszont a déliek szerint felborult volna az egyensúly a Szenátusban, ahol 11 rabszolgatartó és 11 „szabad” államnak volt képviselete. Végül megegyeztek, hogy Missouri rabszolgatartó államként, Maine pedig „szabad” államként csatlakozik az Egyesült Államokhoz; a rabszolgaságot pedig tiltják Missouri déli határától északra. Monroe nem avatkozott be közvetlenül a vitába, de jelezte, hogy ha az Egyesült Államok Kongresszusa eltiltja Missouriban a rabszolgatartást, ő meg fogja vétózni az intézkedést. Megalapították az Amerikai Gyarmatosító Társaságot és 1821-ben segített egy olyan terület megszerzésében Afrikában, ahová az amerikai feketék kivándorolhattak. Ezért nevezték el egy évvel később a területet Libériának és későbbi fővárosát Monroviának. Mexikó függetlenné válásával attól tartottak, hogy az európai nagyhatalmak a gyarmatait elveszítő Spanyolország segítségére sietnek. John Quincy Adams államtitkár-külügyminiszter aggódott Oroszország alaszkai terjeszkedése miatt is, ezért meggyőzte Monroe-t, hogy nyíltan mondják ki: „az amerikai kontinenseket ezután nem tekintik európai hatalmak által gyarmatosítható területnek”, s mivel az európai államok politikai rendszere eltérő, „ezért békénk és biztonságunk szempontjából veszélyesnek tartjuk politikai rendszerüknek erre a félgömbre történő kiterjesztését”. Ez később Monroe-elv néven vált ismertté és 1823. december 2-án tették közzé. A Monroe-elv közvetlen hatása csekély volt, s egy nemzedékre meg is feledkeztek róla, és csak 1845-ben nyilvánították az amerikai külpolitika alaptézisévé. Spanyolországot sokkal inkább a brit flottával támogatott brit diplomácia tartotta vissza a latin-amerikai fellépéstől, mint a Monroe-elv. 1824-ben a Képviselőház John Quincy Adamset választotta elnöknek. Adamsnek ellenségekkel kellett szembenéznie a kongresszusban, mindazonáltal kinyilatkoztatott az első évi üzenetében egy látványos nemzeti programot. Azt javasolta a szövetségi kormánynak, hogy az országutak, és csatornák egy hálózatával hozza össze a szekciókat, ez megőrzi a közterületet és fejleszti őt miközben alapokat használ az állami földterületek eladásáról. Az 1828-as kampány idején, ellenfelei korrupcióval és nyilvános rablással vádolták őt. Ezeket, a megpróbáltatásokat Adams nem viselte könnyen. A veresége után visszatért Massachusettsbe hogy élete hátralevő részében a farmján éljen. Váratlanul 1830-ban a Plymouthi kerület megválasztotta őt a Képviselőház fejének. Ezt természetesen elfogadta és erőteljes vezetőként lépett fel. Minden fölött harcolt a polgári előjogok körülírása ellen. 1836-ban a déli képviselők elfogadtak egy cenzúra szabályt a rabszolgatartásról. Adams fáradhatatlanul harcolt nyolc éven keresztül a szabály ellen, míg végül kivívta hatálytalanítását. Az 1828-as elnökválasztást olyan féktelen politikai sárdobálás közepette nyeri meg, hogy Rachel egy idegösszeomlás után szívrohamban meghal. Politikai szövetségese Calhoun segítségével újjáéleszti a Republikánus Pártot, amely ekkor a haladó, demokratizáló erők, a liberálisok pártja. A választások megnyerésével az amerikai demokrácia új szakaszába lép. Ezt a szakaszt nevezzük jacksoni demokráciának, szemben a korábbi időszakkal, amelynek fő ideológusa Thomas Jefferson. A jeffersoni demokráciában a politikai hatalom az arisztokrácia kezében, a nemesség kezében van. Nagy népszerűsége folytán bevezethette a "prédarendszert", vagyis azt, hogy győztesként a szövetségi hivatalok élére saját híveit állította. A Kongresszussal szemben igyekezett hatalmát növelni: több vétója volt, mint elődeinek összesen. Ellenfelei szerint hivatalos kabinetje helyett barátaiból álló "konyhakabinet" tanácsaira hallgatott. Alelnökével, Calhounnal akkor romlott meg a viszonya, amikor Calhoun a magas vámok miatt elégedetlen dél-karolinaiak pártjára állt. Calhoun névtelen röpitratában azt fejtette ki, hogy az alkotmányellenes szövetségi törvényt az államok nem kötelesek alkalmazni. Ezzel egyidőben Calhoun felesége több washingtoni hölgy élén kiközösítette Eaton hadügyminiszter feleségét, mert az már házassága előtt intim viszonyban volt férjével (alsószoknya-háború", "Eaton-malária"). Az 1832-es választáson Jackson nem Calhount, hanem Van Burent jelöltette alelnöknek. Kifejtette, hogy az Unió törvényeit egy állam nem érvénytelenítheti. Végül Henry Clay közreműködésével kompromisszumot kötött az elszakadással fenyegetőző Dél-Karolinával, és az Unió hosszú távon vámcsökkentést ígért. Texas államot meg kívánta venni Mexikótól, hiszen itt egyre több amerikai telepedett le. Mexikó nem hajlott erre, és Jackson nem akart háborút. 1836-ban Texas kivívja a függetlenséget, de az USA nem annektálta. 1836- Arkansas állam csatlakozik az Unióhoz, 1837-ben pedig Michigan. A következő elnök, Martin van Buren büszke volt arra, hogy adóemelés, az államadósság növelése és új nemzeti bank létrehozása nélkül sikerült átvészelnie a válságot. Legfontosabb belpolitikai intézkedése is sikeresnek bizonyult hosszú távon: bár a független kincstár törvényét a whigek 1841-ben visszavonták, nem sikerült nemzeti bankot létrehozniuk. Az új demokrata kormány 1846-ban visszaállította a független kincstárat, amely 1913-ig működött, s az államadósság rendezésével, valamint bankjegyek kiadásával voltaképpen ellátta a nemzeti bank bizonyos feladatait. A gazdasági válságnak és a nagy tömegeket mozgósító whig taktikának köszönhetően még sohasem vettek részt annyian az elnökválasztáson, mint 1840-ben. Harrison győzött, de a whigek öröme nem tartott sokáig. Az új elnök megfázott msáfél órás beiktatási beszédének felolvasása közben, s pontosan egy hónap múlva meghalt.

[LAP TETEJÉRE]

A polgárháború

[LAP TETEJÉRE]

A háború okai

Az ipari gazdálkodásban érdekelt Észak, valamint az ültetvényes, rabszolgatartó Dél között a század folyamán egyre élesebb ellentétek alakultak ki. Sértette a déliek érdekeit, hogy az amerikai iparvállalatok vámokkal védték a belső piacot, így szabadulva meg az európai versenytől, míg a Dél biztosította az olcsó nyersanyagot és felvevőpiacot. Északon a farmerek kis parcellák foglalásában voltak érdekeltek, ezzel szemben a déliek ültetvények kialakításában. Amikor egy új állam felvételére került sor, felmerült a kérdés, hogy engedélyezzék e ott a rabszolgatartást; hiszen ha engedélyezik, ültetvények, ha nem, farmok jönnek létre. A rabszolgatartást a lakosság nagy része ellenezte, így a század elején megjelent az abolicionista mozgalom, a feketék felszabadításáért küzdő mozgalom. Az ellentétek akkor éleződtek ki, amikor Kansas felvételekor a 1820-ban Missouri felvételekor a megoldást kompromisszummal halogatták. A Missouri-kompromisszum nem valósult meg, nem tudtak megegyezni a terület hovatartozásáról.

[LAP TETEJÉRE]

A háború eseménytörténete

1861 januárjában Abraham Lincoln köztudottan rabszolgaságellenes volt, ezért az elnökké választásában fenyegetést látó Dél-Carolina kilépett az Egyesült Államokból. Tettét hat másik állam követte, (Mississippi, Alabama, Florida, Texas, Georgia és Louisiana). A kivált államok létrehozták az Amerikai Konföderációs Államokat. Februárban a Konföderációs Államok megfogalmazták saját alkotmányukat, és elnökükké választották Jefferson Davist. Márciusban a Konföderáció elkobozta a területén található Szövetségi erődöket, valamint visszavert egy a Sumter erődbe tartó, utánpótlást szállító hajót, mely visszatért New Yorkba. Áprilisban Lincoln utánpótlást küldött a Charlestoni-öbölben található Sumter erődbe. A déliek - cseltől tartva - az erőd parancsnokát megadásra szólították fel. A visszautasítás után tüzet nyitottak az erődre, melynek védelmét egynapos ostrom után parancsnoka, Robert Anderson őrnagy a szabad elvonulás ellenében feladott. Április 12-ével kezdetét vette a polgárháború. Májusban további négy állam csatlakozott a Konföderációhoz: (Virginia, Észak-Karolina, Tennessee és Arkansas). Virginia székhelye, Richmond lett a Konföderáció fővárosa. Júniusban Virginia nyugati megyéi nem támogatták a Konföderációt, megalkották Nyugat-Virginiát, mely 1863-ban felvételt nyert az Egyesült Államokba. Az északi csapatok tengeri blokádot hoztak létre, hogy elvágják a déli csapatok utánpótlási vonalait. A közvélemény nyomására az északiak felkészületlen sereget vetettek be a déliek ellen. A két fél a Manassas kereszteződésnél találkozott, 40 km-re Washingtontól. Július 21-én kezdetét vette az ütközet. Az északiak kezdetben sikereket értek el a szintén „zöldfülű” déliekkel szemben, de az erősítéssel bővülő konföderációs csapatok ellentámadásba mentek át. Az északiak fejvesztve menekültek, Lincoln ekkor ismerte fel, hogy hosszú háborúra kell számítani. A vesztes csata után Irwin McDowellt leváltották, és helyére George B. McClellan tábornokot nevezték ki. A déli oldalon Thomas J. Jackson ekkor nyerte el a „kőfal” becenevet, mert a csapatai előtt az északiak megtorpantak, mintha kőfalba ütköztek volna. 1861 novemberében északi csatahajók elhallgattatták Walker és Beauregard erődök ágyúit, lehetővé téve, hogy Thomas W. Sherman csapataival elfoglalja Port Royalt és a dél-carolinai szigeteket. Északi hajók elfogtak egy Angliába tartó hajót, fedélzetén két déli hivatalnokkal. Anglia háborúval fenyegette meg az USA-t, ha az nem engedte volna el a foglyokat. „Egyszerre egy háború” – válaszolt Lincoln, így a hivatalnokok decemberben szabadon távozhattak. 1862 januárjában Lincoln felszólította az USA tengeri és szárazföldi erőit egy egyesített támadásra a Konföderáció ellen. McClellan tábornok (aki ekkor már a legfőbb parancsnok) nem engedelmeskedett a felhívásnak. Lincoln leváltotta McClellant és kinevezte a Potomac hadsereg élére. Februárban Ulysses S. Grant Tennessee-ben elfoglalta a Henry, tíz nappal később a Donelson erődöt.  Márciusban a történelem során először csapott össze két vaspáncélos hajó, név szerint a déli Merrimac (korábban Virginia) és az északi Monitor. Az ütközet döntetlen, de a Merrimac-nek egy nappal korábban sikerült elsüllyesztenie két északi fahajót, jelezvén, hogy a tengeri hadviselés végérvényesen megváltozott. McClellan tábornok csapatai élén megindult a dél ellen. Április 6-án az északiak Shilohnál visszaverték a déli támadást. 11-én az északiak bevették a Savannah folyó torkolatánál fekvő Pulaski erődöt. 17-én David Farragut főtiszt 17 hajóval elfoglalta New Orleanst, a déliek legnagyobb kikötőjét. Később felfelé hajózva a Mississippin egy folyami aknamezőn vezetve hajóit mondta híres mondatát, „Pokolba a torpedókkal, teljes sebességgel előre.” McClellan tábornok megkezdi „Félsziget” hadjáratát, folyamatosan nyomul Richmond felé de a déli főerőkkel nem sikerül megütköznie. Déli csapatok április 6-án hajnalban meglepetésszerű támadást intéztek Grant csapatai ellen Tennessee-ben. A támadás felkészületlenül érte az északiakat, de kitartottak, a nap végére azonban majdnem teljesen fel kellett adniuk a csatamezőt. Éjszaka erősítés érkezett a szövetségiekhez, és másnap ellentámadásba mentek át. 1862 május-június hónapokban „Kőfal” Jackson a Shenandoah-völgyben megverte az északi csapatokat, akik visszavonultak Washington védelmére. Az előrenyomuló McClellan majdnem elérte Richmondot, amikor beleütközött a város védelmére érkező konföderációs erőkbe. Csaták sorozata alakult ki, végül McClellan kénytelen volt visszavonulni. A Konföderációs seregek irányítását Robert E. Lee tábornok vette át. McClellan május 31-én Richmond közelében találkozott a déli erőkkel, melyeknek főparancsnoka Joseph E. Johnston volt. A csata rosszul indult a déliek számára. James Longstreet tábornok rossz irányba indult csapataival, D. H. Hill tábornok így egyedül rontott rá az ellenségre. Az északiak könnyen visszaverték, míg végre befutott Longstreet. Mindkét fél egyre több egységet vont be a csatába, a veszteségek nagyok voltak, de egyik fél sem tudott igazi eredményt elérni. Június 25-én Lee tábornok támadásával kezdődött meg a 7 napos csata. A terv grandiózus volt, ha sikerül valóra váltani, a déliek egy cannae-i vereséget mérhettek volna az északiakra. Az első nap nem hozott áttörést, az északiak tartották magukat, sőt, csekély 600 métert nyomultak előre. Június 26-án „Kőfal” Jacksonnak a Shenandoah-völgyből hazatérve, A. P. Hill tábornok csapataival egyesülve kellett volna megtámadnia az északi jobbszárnyat. Jackson és a serege azonban kimerült volt és nem támadott, pedig McClellan annak ellenére nem erősítette meg a szárnyat, hogy számított a támadásra. Hill türelmetlen volt, Lee parancsa ellenére megtámadta ugyan az ellenség jobbszárnyát, de visszaverték, és csapatai súlyos veszteségeket szenvedtek. Másnap a csata folytatódott, Lee a háború legnagyobb déli támadását indította. Jackson is támadásba lendült, és bár az északiak több rohamot is visszavertek, végül vissza kellett vonulniuk. 27-én John B. Magruder megtámadta az északiakat, akik a kereszttűz elől visszavonultak, majd 28-án a Golding Farmnál visszaverték a délieket. 29-én Magruder folytatta a támadást, de Jackson ismét pihentette csapatait, így nem arattak döntő győzelmet. 30-án a lassan visszavonuló északiakat A.P. Hill és Longstreet tábornokok támadták, de a tervet rosszul hajtották végre. Ennek ellenére áttörték az északi vonalat, és 2 tábornokot foglyul ejtettek, további 5 megsebesült. Július 1-jén Lee utolsó esélye is elszállt, hogy teljesen tönkreverje az északiakat. A szövetségi csapatok a csata során először, kedvező pozícióba kerültek. A terület mocsaras, és egy dombon fel tudták állítani az ágyúkat, innen az egész területet kontrollálhatták. Lee elkeseredetten támadt, de a többszöri próbálkozás ellenére sem járt sikerrel. A déliek nagy árat fizettek a győzelemért. 90 000 emberből 20 000-et vesztettek, míg az északiak csak 16 000-et a 105 000-ből. 1862. augusztus-szeptember között Lee megpróbálta északi területekre vinni a háborút, két tábornokával hadjáratot indított Maryland és Pennsylvania államokba. Hogy megállítsák, John Pope és McClellan tábornokok seregeik egyesítését. Lee megakadályozta a tervet, Augusztus 9-én Cedar Mountain-nél A. P. Hill és Jackson tábornokokkal megverte az északiakat, akik Manassas kereszteződésnél (Bull Run) (ahol 1861 nyarán az északiak egyszer már veszítettek) vették fel új állásaikat. Pope 29-én indította meg támadásait Jackson ellen, de nem tudta kivetni egy befejezetlen vasútvonal töltése mögött húzódó állásaiból. Támadásai 30-án folytatódtak, mintha nem vette volna észre, hogy időközben Longstreet tábornok is megérkezett seregeivel. Pope támadást indított a nyílt mezőn keresztül, de a konföderációs tüzérség hatalmas pusztítást végzett a szövetségiek soraiban, így nem sikerült elfoglalnia a töltést. Longstreet eközben kezdte bezárni a gyűrűt, végrehajtva a polgárháború legnagyobb átkaroló hadműveletét. Az északiak fejvesztve menekültek, csak elképesztő bátorságuknak és egy ügyes ellenakciónak köszönhető, hogy nem semmisült meg a teljes hadsereg és egy része kijutott a gyűrűből. Pope-ot leváltották, Jackson szeptember 4-én elfoglalta Harpers Ferryt, megszerezve az ott található hatalmas mennyiségű utánpótlást. McClellan azonban túl óvatos volt, és ahogy Lee, úgy ő sem tudta megszerezni a döntő győzelmet. 14-én South Mountain-nél megverte Lee hátvédjét, ezután Lee visszavonult Sharpsburgba. Vonalait az Antietam patak mentén állította fel, itt csatlakozott hozzá Jackson. McClellan 17-én megtámadta a balszárnyat, de nem tudott áttörni. Burnside átkelt a patak hídján és a jobbszárnyat támadta, melyet a Harpers Ferryből idejében érkező A. P. Hill mentett meg. A csata tulajdonképpen döntetlen lett, de mivel Lee visszavonult, McClellan-t stratégiai győzelmet aratott. A csata 23 000 fős veszteségével a polgárháború egyik legvéresebb csatája lett. Burnside parancsot adott három pontonhíd felverésére a folyón, de a déli mesterlövészek kilencszer hiúsították meg a próbálkozást. A tábornok ekkor parancsot adott a város lerombolására, két órán keresztül ágyúztatta Fredericksburg-öt, de a déliek továbbra is ellenőrizték a várost. Burnside ekkor önkénteseket küldött át csónakokkal, akik kemény harcok árán a nap végére kiverték a városból a délieket, így a hidak végül elkészültek. December 13-án kezdődött meg az igazi csata, az északiak 14 rohamot indítottak a jól beásott déliek ellen, de mindannyiszor visszaverték őket. Csak Jackson vonala ingott meg egyszer, itt az északiak mélyen előretörtek, de az utolsó pillanatban Jackson észrevette a veszélyt, és sikerült betömnie a vonalaiban ütött rést. Az északiak több mint 12 600 főt vesztettek, Burnside-ot leváltották, és Joseph Hookert nevezték ki a helyére.

1863 januárjában Lincoln kiáltványában felszabadította a rabszolgákat. Ezentúl feketéket is felvettek a szövetségiek seregébe. Grant a Nyugati-hadsereg parancsnoka lett, parancsot kapott Vicksburg bevételére. Márciusban toborzási nehézségek miatt az északiak bevezették a sorozást a 20–45 éves férfiak körében, a gazdagoknak azonban 300 dollár fejében nem kellett bevonulniuk. New Yorkban emiatt lázadás tört ki. A déliek hasonló intézkedéseket hoztak, melyek ugyancsak hasonló reakciókhoz vezettek. Május-július hónapokban Grant a háború legjobban sikerült hadjáratában Vicksburg felé nyomult, majd a visszavonuló délieket a városnál körbezárta. Eközben Hooker átkelt a Rappahanock folyón, de Lee sokkal kisebb seregével három oldalról megtámadta. Hooker döntő vereséget szenvedett és visszavonult, azonban ez lett a déliek legnagyobb áldozatot követelő győzelme(Chancellorsville). Lee ismételten északi területre szerette volna vinni a háborút. Megkezdte hadjáratát, és 75 000 emberrel benyomult Pennsylvaniába. Gettysburgnél megütközött a szövetségiekkel, de elvesztette az ütközetet. Gettysburg a polgárháború talán leghíresebb, a fordulópontot jelképező csatája. Gettysburgtől kezdve bár a déliek még képesek voltak nyerni néhány csatát, az északiak végérvényesen átvették a kezdeményezést és irányítást. Gettysburg után egy nappal, Vicksburgnél a konföderációs csapatok megadták magukat, a város bevételével pedig a Mississippi vonalán kettészakadt a Konföderáció. Július 13-án az első fekete katonákból toborzott ezred (az 54. Massachusetts-i Gyalogezred) Robert G. Shaw ezredes vezetésével támadást indított a Wagner erőd ellen Észak-Carolinában. Az ezredes és a 600 fős ezred fele elesett. Hooker, miután kinevezték a Potomac sereg élére, megosztotta csapatait. Egy részüket Fredericksburgnél hagyta, hogy Lee seregeit továbbra is város dombjain tartsa, ahol megverték Burnside-ot. Másik részükkel átkelt a Rappahanock folyón, és nyugatról tartott a város irányába.  A két csapat május 1-jén találkozott egymással. Hooker visszavonta csapatait egy sűrű erdőbe, melyet a helyiek Vadonnak hívtak. Itt védelmi pozíciót vettek fel, hogy a Vadonban a déliek rendezetlenül tudjanak csak nyomulni. Lee kockáztatott, tovább osztotta a seregét, és Jacksonra bízta a benyomulást az erdős területre. Hamarosan Lee benyomult Pennsylvania államba, Washington-t északról próbálta megtámadni. A déliek és az északiak egymással párhuzamosan haladtak a Kék-hegység mentén, valójában egyik fél sem ismerte a másik pontos tartózkodási helyét. Lee eredetileg Harrisburg elfoglalását tervezte, de Henry Heth tábornok június 30-án éjszaka Gettysburg mellett táborozott, és felfedezte, hogy a városkában egy csizmaraktár van. Üzenetet küldött A. P.Hill-nek, hogy ha más parancs nincs, megszerzi a csizmákat. Lee utasította, ha ellenállásba ütközik, azonnal vonuljon vissza. A Hooker tábornokot váltó George G. Meade tábornok felderítő lovasságot küldött ki, hogy kiderítse, hol vannak a déli csapatok. A két lovasdandár, élükön John Buford tábornokkal Gettysburgtől északnyugatra felfedezte Heth hadosztályát. Buford lovasai olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a csata hátralevő részében nem harcoltak, viszont áldozatukkal értékes időt nyertek, és ezzel a tettükkel félig meg is nyerték a csatát. Lee győzelme ellenére aggódott, hiszen látta, hogy az ellenség milyen kedvező védelmi vonalat talált, de hiába küldte parancsait tábornokainak, hogy vessék ki pozícióikból az északiakat, vagy nem támadtak kellő határozottsággal, vagy rohamaik sikertelenek maradtak. A konföderációs előrenyomulást megállították.

1863 szeptemberében a déli csapatok döntő győzelmet arattak a szövetségiek felett a Chikamagua pataknál, Tennessee és Georgia államok határánál. Az északiak visszavonultak Chattanoogába, ahol a konföderációs csapatok bekerítették őket. November végén Grant megérkezett Chattanoogába, és megfutamította a várost ostromló délieket. A csata legdrámaibb pontja, amikor az északi katonák parancs nélkül, bosszúvágytól fűtve „Chikamagua! Chikamagua!” ordítással szinte lesöpörték a délieket a Missionary-gerincről, ahol a déli vonal áttörhetetlennek tűnt. 1864. márciusban Grantet kinevezték az Egyesült Államok hadseregének élére, a nyugati seregek parancsnokságát William T. Sherman tábornok vette át helyette. Grant 120 000 katonájával azonnal nekilátott Lee 64 000 fős serege üldözésének, és megütközött vele a Vadonban. A háromnapos csata döntetlenül végződött, az északi veszteségek nagyobbak, ugyanakkor könnyen pótolhatók is voltak. Grant ezt követően folyamatosan támadta Lee csapatait, hogy felmorzsolja azt. Megütköztek Spotsylvania-nál és Cold Harbornál, ahol Grant 20 perc alatt 7 000 főt veszített. Ez volt Lee utolsó tiszta győzelme, a katonái száma ekkor már rohamosan fogyott. Grant júniusban megérkezett Petersburg alá, de nem tudta rögtön bevenni a várost. Az ostrom tíz hónapig tartott. Júliusban Jubal Anderson Early tábornok benyomult Maryland területére, hogy csökkentse a Lee seregeire nehezedő nyomást. 5 mérföldre megközelítette Washingtont, de visszaverték. Sherman eközben 100 000 fővel megindult Atlanta felé, hogy megütközzön Joseph E. Johnston 60 000 fős seregével. Augusztusban George B. McClellan demokrata színekben indult az elnökválasztáson, a republikánus Lincoln ellen. Joseph E. Johnston helyére John B. Hood tábornok kerül, aki hamarosan feladta Atlantát. Szeptemberben Sherman tábornok porig bombázta Atlantát, a város megadta magát. A városban volt a déliek egyik legnagyob lőszerraktára. A győzelem nagyban segítette Lincoln újraválasztását. 1865 januárjában az északi csapatok Észak-Carolinában bevették a Fisher erődöt. A déli csapatok a szállítási problémák és tengeri blokád miatt éheztek, nagyszámú dezertálás vette kezdetét. Jefferson Davis megpróbálta a déli seregeket fekete katonákkal feltölteni, de erre már nem került sor. Januárban módosították az USA alkotmányát, melyben eltörölték a rabszolgaságot. Februárban Lincoln és a déli alelnök, Alexander Stephens Virginiában találkoztak, de a háború befejezésére irányuló tárgyalás eredménytelenül zárult. Április 7-én Lee és Grant seregei ismét találkoztak. Lee utolsó kísérletet tett, hogy kimeneküljön a szűkűlő gyűrűből, de ez nem sikerült. Az északi csapatok három oldalról körülzárták. Lee 9-én megadta magát, és Appomatoxnál letette a fegyvert. Grant megengedte, hogy a déli tisztek megtartsák oldalfegyvereiket, a katonák pedig lovaikat. Washington ünnepelt. 14-én ünnepélyesen felhúzták a USA zászlaját a Sumter erődre. Még ezen az estén egy színházi előadás alkalmával John Wilkes Booth meggyilkolja Abraham Lincoln-t. 1865 májusában az utolsó konföderációs csapatok is megadták magukat. Május 10-én elfogták Jefferson Davis-t. A polgárháború befejeztével a két országrész ismét egyesült. Több mint 620 000 amerikai halt meg a harcokban, de a járványok miatt elhunytak száma ennek a kétszerese. 50 000 túlélő tért haza amputált végtagokkal.

[LAP TETEJÉRE]

A polgárháborútól a szuperhatalommá válásig

A 19–20. század fordulóján jelentős volt az európai bevándorlás, ami biztosította a gyors gazdasági fejlődés által megkívánt munkaerőt. A 20. század elejére az USA felsorakozott a világ nagy ipari hatalmai közé. Az USA területszerző politikája az észak-amerikai kontinenst leszámítva újdonságot jelentett az európai hatalmakéhoz képest. Nem törekedtek klasszikus gyarmatosításra, hanem a gazdasági és a politikai befolyás kialakítását célozták. Ennek első példája, hogy az 1820-as évek elején a támogatták a dél-amerikai spanyol gyarmatok függetlenedési törekvéseit. Ekkor fogalmazta meg Monroe elnök az "Amerika az amerikaiaké" elvet, amellyel azt kívánta kifejezni, hogy az európai hatalmak tartsák magukat távol az amerikai kontinenstől. A függetlenné vált latin-amerikai országok azonban gyorsan az USA gazdasági-politikai befolyása alá kerültek. 1898-ban a spanyolok elleni kubai felkelés idején a havannai kikötőben robbanás történt az USS Maine hadihajón. Azt ma sem tudni, hogy nem provokáció történt-e, mindenesetre az USA hadat üzent Spanyolországnak. A gyors lefolyású háború eredményeként Kuba és a Fülöp-szigetek függetlenné vált, lényegében az USA gyámsága alatt, és megszerezték egyebek mellett Hawaii-t, Guam-ot és a Midway-szigeteket. Az I. világháború idején az USA az Antant-hatalmakkal szimpatizált, az amerikai közvélemény azonban sokáig idegenkedett attól, hogy beavatkozzanak az európai hatalmak ügyeibe, amelyektől mindeddig távol tartották magukat. Amikor azonban 1917-ben Németország meghirdette a korlátlan tengeralattjáró háborút Nagy-Britannia ellen, az USA belépett a háborúba. A közvélemény hangulatának megváltozásában jelentős szerepet játszott, hogy egy német tengeralattjáró megtorpedózta az angol Lusitania nevű gőzöst, és a támadásnak több amerikai állampolgár is áldozatul esett. 1918 közepe táján jelentek meg az első amerikai csapatok a franciaországi hadszíntéren. Parancsnokuk Pershing tábornok volt. Az Antant háborús győzelmében azonban már viszonylag csekély szerepet játszottak. Noha eredetileg Woodrow Wilson elnök javaslatára jött létre, az USA kimaradt a háborút követően megalakult Népszövetségből (ami az ENSZ elődjének tekinthető), ismét az elszigetelődés politikáját választotta, és kimaradt az európai ügyek rendezéséből. A 20-as évek gyors gazdasági fellendülését (ekkor épült New Yorkban a prosperitás jelképének tekintett Empire State Building) az 1929–1933 közötti nagy gazdasági világválság szakította meg. A válságból való kilábalásra az 1932-ben elnökké választott Franklin Delano Roosevelt meghirdette a New Deal-nek („új irány”) nevezett politikát. Ez John Maynard Keynes angol közgazdász által a húszas években megfogalmazott elveken alapult, mely szerint recessziós időszakban az államnak kell beruházásokkal segíteni a gazdaságot, akár nagymértékű eladósodás árán is. Máig vitatott, hogy a harmincas években meginduló fellendülés a New Deal sikerének, vagy az újra meginduló fegyverkezésnek köszönhető (mint Európában). Bár a II. világháború kezdetére csökkentek valamelyest az USA-ban tapasztalható izolacionista törekvések, először az Egyesült Államok mégsem lépett be a háborúba, de a kölcsönbérleti törvény alapján utánpótlással és hadianyaggal segítette Nagy-Britanniát, Kínát és a Szovjetuniót. Az amerikai közvéleményre drámai hatást gyakorolt azonban a Pearl Harbor elleni váratlan japán támadás és a következő nap 1941. december 9-én az USA hadba lépett a tengelyhatalmak ellen. A háború során a Szovjetunió szenvedte el ugyan a legtöbb áldozatot, ám az Egyesült Államok roppant gazdasági erejének is fontos szerepe volt a szövetségesek győzelmében. A háborúban meggyengült Nagy-Britannia helyébe Amerika lépett, és az vált a kapitalista világ vezető hatalmává.

[LAP TETEJÉRE]

A hidegháború

A II. világháborúból az USA a világ legerősebb hatalmaként került ki, amellyel csak a Szovjetunió kelhetett versenyre, az is csupán katonailag, súlyos gazdasági áldozatok árán. A szövetségesek egyetértése igen hamar, már 1945 végén felbomlott, és a következő negyven évet a kölcsönös gyanakvás, a hidegháború határozta meg. Az USA politikája a szovjet, illetve a kommunista előretörés megakadályozására irányult. 1949-ig atomfegyvert is kizárólag az USA birtokolt. A szovjet fenyegetés – és mellesleg az amerikai érdekek védelmére – katonai támaszpontokat hoztak létre az egész világon. Az amerikai csapatok Nyugat-Európában is jelen maradtak, farkasszemet nézve a Kelet-Európában szintén ottmaradó szovjetekkel (elsősorban a kettészakadt Németországban.) Szövetségi rendszerei szintén az egész világra kiterjedtek. (NATO: Nyugat-Európa és Kanada), SEATO: Dél-kelet Ázsia, CENTO: Közép- és Közel-kelet, ANZUS: Csendes-óceáni térség. Közülük ma már csak a NATO létezik). Komoly támogatást nyújtottak a kínai polgárháborúban a Csang Kaj-sek-nek. Utóbbiak veresége és a Mao Ce Tung vezette kommunista erők győzelme után, – ENSZ-felhatalmazással – amerikai csapatok szálltak partra a Koreában, hogy megakadályozzák a Kim Ir Szen vezette kommunisták győzelmét. A Koreai háború 1953-ban fegyverszünettel és a félsziget kettéosztásával jutott nyugvópontra. Az amerikai haderő a déli országrészben továbbra is jelen maradt. 1949-ben McCarthy szenátor javaslatára és vezetésével megalakult az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, amely a kialakuló kommunistaellenes hisztériában egymást követően idézte maga elé, majd sok esetben lehetetlenné tette szakszervezeti vezetők, értelmiségiek sorát, kommunistaszimpátiával vádolva őket (Franz Oppenheimer, Charlie Chaplin stb.). Az 50-es évek második felében némileg csökkent az USA, illetve a nyugati országok és a Szovjetunió közötti feszültség. 1959-ben megkezdődtek az első tárgyalások az atomkísérletek betiltásától, és szó volt egy csúcstalálkozóról Dwight D. Eisenhower elnök és Hruscsov szovjet pártfőtitkár között. 1960-ban az Urál-hegység fölött a szovjet légvédelem lelőtt egy Lockheed U-2-es típusú amerikai felderítőgépet (Powers-ügy), ami miatt ismét megromlottak a kapcsolatok, és a tervezett csúcstalálkozó is elmaradt. 1961. április 17-én – John F. Kennedy elnöksége idején – amerikai támogatással kubai emigránsok szálltak partra a kubai Disznó-öbölben a Fidel Castro vezette forradalmi kormány megdöntésére, az akció azonban három nap alatt kudarcot vallott. A szovjetek nem sokkal ezt követően közepes hatótávolságú rakétákat telepítettek a szigetországba, ahonnan azok az amerikai szárazföldet is elérhették. Az USA válaszul 1962. október 24-én blokád alá vonta a kubai szigetet. Az atomháború kirobbanását végül az utolsó pillanatban megszületett megegyezéssel november 20-án sikerült megelőzni: a szovjetek kivonták rakétáikat, az USA feloldotta a blokádot, és bár nem állította helyre a kapcsolatokat Kubával, és továbbra is támogatta az emigránsokat, megszüntette az inváziós fenyegetést. 1963-ban az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió aláírta az atomcsend egyezményt amely megtiltotta a légköri, víz alatti és a világűrben végrehajtott atomkísérleteket. 1963. november 22-én a texasi Dallasban meggyilkolták John F. Kennedy elnököt. A gyilkosság fő gyanúsítottja Lee Harvey Oswald, akit a börtönben, november 24-én Jack Ruby lelőtt. Később a börtönben ő is meghalt (a hivatalos jelentés szerint rákban). A Kennedy-gyilkosság körülményeinek kiderítésére, Warrennek, a Legfelsőbb bíróság elnökének vezetésével bizottság alakult, amely 1964. szeptember 27-én több mint tíz kötetben tette közzé a jelentését. Megállapításait azóta is számtalanszor kétségbe vonták, a gyilkosság háttere lényegében azóta is feltáratlan maradt. Kennedyt alelnöke, Lyndon B. Johnson követi az elnöki székben, aki a demokrata párt színeiben a következő elnökválasztást meg is nyeri. A 60-as években az USA fokozatosan belebonyolódott a vietnami háborúba. Az elhúzódó konfliktus egyre nagyobb elégedetlenséget váltott ki, az évtized közepétől erősödő tömegmozgalom követelte a háború befejezését. Ezzel párhuzamosan bontakozott ki a lakosság akkor mintegy 20%-át jelentő feketék polgárjogi mozgalma. A déli – jórészt az egykori Konföderációhoz tartozó – államokban ekkor még hivatalos volt a faji elkülönítés. 1964. július 3-án törvény született, a feketék és a nők diszkriminációja ellen.

 

Az ezredforduló

Az USA 1989 decemberében megszállta Panamát, majd pár hónap múlva már a Perzsa-öbölbe küldtek katonákat (Öbölháború). A konfliktus 1990. augusztus 2-án kezdődött, mikor Szaddam Husszein elfoglalta Kuvaitot. Az első Öbölháború 1991 februárjának végére Kuvait felszabadításával befejeződött. 2001. szeptember 11-én terrortámadás érte a New York-i World Trade Centert. Az USA ezután szövetségeseivel megtámadta Afganisztánt és a második Öbölháborúban Irakot. Mindkét országban jelenleg is harcok dúlnak.

 

 

[LAP TETEJÉRE]

Régiók

 

 

[LAP TETEJÉRE]

Városok, látnivalók

[LAP TETEJÉRE]

Washington D.C.

Az Amerikai Egyesült Államok fővárosa, a szövetségi kormány székhelye. Washington az Egyesült Államok szövetségi kormányzata mindhárom hatalmi ágának székhelye. Itt van a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, az Amerikai Államok Szervezete és más nemzeti és nemzetközi intézmények székhelye is. Washington – különösen a National Mall park – gyakran a színhelye nagy politikai tüntetéseknek. A városban számos nemzeti történelmi emlék, emlékmű és múzeum található, ezért népszerű turistacélpont.

 

[LAP TETEJÉRE]

Fehér Ház

A washingtoni Fehér Ház a mindenkori amerikai elnök lakóhelye és munkahelye, a Fehér Ház egyben az amerikai nemzetet, kormányt és az elnököt is szimbolizáló jelkép, így az amerikai önmeghatározás egyik legkifejezőbb jelképe. Nevét az épület anyagáról, a homokkő fehér színéről kaphatta. Az épület egy kongresszusi határozat alapján építették a President’s Park területén. Az alapkövet 1792. október 13-án helyezték el. Az épületet az ír James Hoban tervei szerint kezdték építeni, aki pályázaton nyerte el a megbízást. A földszintre és az emeletre vonatkozó terveket a dublini ikerpalota, a Leinster House mintája alapján dolgozták ki. A Fehér Ház végül 1800. november 1-én készült el. Theodore Roosevelt elnök idején az épület többi részével együtt a nyugati szárnyat is átépítették és kibővítették a New York-i McKim, Mead & White építésziroda irányításával és létrehoztak egy négyzet alakú kabinet szobát az elnök irodája mellett. Az új nyugati szárny megépítése előtt az elnöki személyzet a második emeleten dolgozott. William Howard Taft elnök szintén átterveztette a nyugati szárnyat és egy új, ovális alaprajzú elnöki irodát hozott létre, amit alakjáról az Ovális Irodának neveztek el.

 

[LAP TETEJÉRE]

Capitolium

Az Egyesült Államok Kongresszusa, a szövetségi kormányzat törvényhozó ágának székhelye. Washington, D.C.-ben van (Columbia Kerület), a Capitolium-dombon (Capitol Hill), a National Mall nevű nagy park keleti végén. Az amerikai nép és az amerikai törvényhozás szimbóluma, egyúttal egy jelentős amerikai művészeti kiállításnak is otthont ad. Tervezője William Thornton volt. 1793-ban kezdték építeni, a Kongresszus először 1800. november 17-en ülésezett itt, az építkezés azonban ezután meg folytatódott. Az 1850-es években az épületet jelentősen bővítették. Látogatócentruma a vasárnapot kivéve egész héten nyitva áll (8.30 és 16.30 közt), ingyenesen látogatható egyénileg, vagy szervezett túra keretében. A Szenátus és a Képviselőház galériai nyitottak a látogatók előtt, amikor a testületek üléseznek.

[LAP TETEJÉRE]

Washington-emlékmű

 

Az Egyesült Államok egyik nemzeti szimbóluma, óriási homokszín obeliszk a főváros, Washington, D.C. központjában elterülő National Mall parkban, ahol többek közt a szövetségi törvényhozásnak otthont adó Capitolium is található. A márványból, gránitból és homokkőből 1848 és 1884 közt épített, 169,294 méter (555 láb és 5⅛ inch) magas obeliszk az első amerikai elnöknek, George Washingtonnak állít emléket. A világ legmagasabb kőépítménye és obeliszkje. Az emlékmű tervezője Robert Mills volt. Az építkezés 1848-ban indult, de csak 1884-ben fejezték be, majdnem 30 évvel az építész tervező halála után. Az építkezést egy ideig a nativista Know-Nothing („Semmittudók”) mozgalom és a pénzhiány, majd az amerikai polgárháború kitörése akadályozta. Az obeliszken mintegy 46 méteres magasságban a márvány árnyalatának megváltozása emlékeztet arra az időre, amikor építése sok évre megszakadt.

 

[LAP TETEJÉRE]

Lincoln-emlékmű

 

Az Egyesült Államok 16. elnökének, Abraham Lincolnnak emlékére építették a 20. század elején. Az épület dór stílusú görög templomot mintáz. Helyet ad Abraham Lincoln hatalmas ülőszobrának és az elnök két ismert beszédéből készült feliratoknak. Tervezője Henry Bacon volt, a szobrász Daniel Chester French, a belső falak képeinek festője pedig Jules Guerin. Az emlékműnél szamos fontos beszéd hangzott el, közülük a leghíresebb Martin Luther King 1966. augusztus 28-án, a „washingtoni menet munkáért és szabadságért” végén elmondott Van egy álmom beszéde. A washingtoni National Mall & Memorial Parks más emlékműveihez hasonlóan a Nemzeti Park szolgálat (National Park Service) kezeli. A nap 24 órájában látogatható.

[LAP TETEJÉRE]

Jefferson-emlékmű

 

A neoklasszikus épületet John Russell Pope tervezte, aki nem érhette meg az építkezés elindulását. Az emlékművet a philadelphiai vállalkozó John McShain építette. Az építkezés 1939-ben kezdődött a város egyik utolsó még üres jelentős építési területén. Az épület 1942-ben készült el és 1947-ben helyezték el Jefferson bronzszobrát. A nyitott épület körkörös márványlépcsőkkel épült, ión stílusú köroszlopcsarnokkal és alacsony kupolával. Pope műve utalás a római pantheonra, illetve az ugyancsak eredetileg építész Jefferson egyik tervére, a Virginiai Egyetem Rotundájára. Az épület a Nyugat-Potomac Parkban áll, a félihg mesterséges Tidal-medence partján. Az emlékmű és a tőle északra elhelyezkedő Fehér Ház a nagy National Mall park fő eligazodási pontjai közé tartoznak.

 

 

 

 

[LAP TETEJÉRE]

Hasznos

[LAP TETEJÉRE]

Külképviseletek

[LAP TETEJÉRE]

Magyarország nagykövetsége az Amerikai Egyesült Államokban

 

Cím: 3910 Shoemaker Street, NW, Washington D.C. 20008

Előhívó: (00)-(1)-(202)

Telefon: 362-67-30

Ügyelet: (00)-(1)-(202)-460-37-11 (mobil)

Fax: 966-8135, 686-6412

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Dr. Somogyi Ferenc

E-mail: was.missions@kum.hu

Honlap: http://www.huembwas.org/

Washington Konzuli hivatal

Cím: 3910 Shoemaker Street, NW, Washington D.C. 20008

Előhívó: (00)-(1)-(202)

Telefon: 362-67-30

Ügyelet: (00)-(1)-(202)-460-37-11 (mobil)

Fax: 966-8135, 686-6412

Konzul: Nemes Szabolcs

E-mail: consul.was@kum.hu

Ügyfélfogadás: hétfő-szerda-péntek: 10.00-13.00

Konzuli kerület: Columbia Szövetségi Kerület (District of Columbia), Florida, Georgia, Guam, Maryland, Észak-Karolina (North Carolina), Dél-Karolina (South Carolina), Pennsylvania, Puerto Rico, Virgin-szigetek (Virgin Island), Virginia

Honlap: http://www.huembwas.org/

 

[LAP TETEJÉRE]

Az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége

 

Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 12.

Előhívó: -

Telefon: 475-4400

Fax: 475-4764

E-mail: webmaster@usembassy.hu

Honlap: http://www.usembassy.hu/

Budapest Konzuli Osztály

Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 12.

Előhívó: -

Telefon: 475-4164

Fax: 475-4113, 475-4188

E-mail: usconsular.budapest@state.gov (rövid időtartamú vízumok)

iv.budapest@state.gov (tartózkodási vízumok)

acs.budapest@state.gov (amerikai állampolgároknak)

Honlap: http://www.usembassy.hu/

 

[LAP TETEJÉRE]

Beutazás

[LAP TETEJÉRE]

Vízum

 

2008. november 17. -től Magyarország állampolgárai  vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba. Az amerikai vízummentességi program keretében a külföldi turisták és üzletemberek legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak vízum nélkül az országban, a munkavállalóknak és a kint tanuló diákoknak továbbra is kell majd vízumot kérniük. A vízummentesség csak az új típusú biometrikus útlevéllel beutazókra érvényes. Az új beutazási szabályok szerint Magyarországnak mától kötelező használnia az elektronikus utasregisztrációs rendszert (ESTA). Az érvényes amerikai vízummal rendelkezőknek nem kell az ESTA rendszeren keresztül bejelentkezniük.

Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége

Nem-bevándorló Vízum Osztály

Cím:1054 Budapest, Szabadság tér 12.

Telefon (Általános információ- és időpontkérés):  06-90-603-703

(hétköznap 8:00 és 18:00 óra között, díja: 400.- Ft/perc plusz ÁFA.)

A fenti szám csak Magyarországról hívható, vezetékes telefonról, illetve a Pannon és a T-Mobile hálózatából. A Vodafone hálózatából és a legtöbb utcai fülkéből nem.

Vámszabályok

 

Az Amerikai Egyesül Államokba belépő minden személynek vámárú-nyilatkozatot kell kitöltenie, általában a repülőtársaságoktól kapjuk az űrlapot, bizonyos esetekben pedig érkezéskor a vámhivataltól. Nagyobb értékű tárgyak bevitele esetén vámfizetésre kötelezhetik a beutazót. Kis mennyiségben cigaretta (18 év fölött 200 szál) és szeszesital (21 év fölött 1 liter) is bevihető. Növényeket, húsárut vagy tűzfegyvert tilos be vagy kivinni az országból.

[LAP TETEJÉRE]

Közlekedés

[LAP TETEJÉRE]

Autóval

Autóval szintén gyakorlatilag az egész ország bejárható, jó minőségű és széles utak jellemzik az országot. Kiválóak az autóbérlési lehetőségek, a legtöbb bérelhető autó ráadásul új és elég tágas is, közülük méretük alapján lehet elsősorban választani, minél nagyobb a gépjármű, annál drágább a bérlése (Mini, Economy, Compact, Standard, Intermediate, Premium, Luxury, Van, Sports Utility). A legtöbb autókölcsönző cég a biztosítási díjat is beleszámítja a költségekbe. De aki hosszabb időt szeretne tölteni az USA-ban annak ajánlott akár egy autó megvétele is, a használt autók ára ugyanis roppant alacsony. Az autók kölcsönzése 150$/hét-nél kezdődik, és a gépkocsit bérlő személynek legalább 25 évesnek kell lennie, egy meghatározott összegü biztosítékot is kérnek általában, ez kb. 200$-1000$.

Lakókocsival is bebarangolhatjuk az országot, azonban ebben az esetben számítsunk arra, hogy ezen monstrumok bérlési költsége 1000$/1 hét körül mozog és általában csak ott tölthetjük vele az éjszakát ahol fizetünk is érte, máshol nem megengedett. Szintén bérelhető motor vagy kerékpár is, azonban ez utóbbi esetében figyelni kell arra, hogy ez a közlekedési mód hosszabb távra az országban kevésbé elfogadott, sok utat egyáltalán nem használhatják a kerékpárosok. A közlekedési szabályok az európaihoz hasonlatosak, azaz a jobb oldali közlekedés van érvényben, a távolságok mérföldben vannak mérve. Minden államban más sebesség határok vannak érvényben. Utazás előtt midnenkinek ajánlatos a nemzetközi jogosítvány beszerzése, mert ennek hiányában egyes helyeken a helyi hatóságok megtilthatják az autóvezetést.

[LAP TETEJÉRE]

Taxi

 

[LAP TETEJÉRE]

Busszal

 

[LAP TETEJÉRE]

Vonattal

A vasúti közlekedés rendkívül lassú és hiányos, amerikában főként teherszállításra használják, ezért ezt az utazási módot csak annak javasoljuk, akinek rengeteg ideje van az útra.

[LAP TETEJÉRE]

Repülővel

Nagyobb távolságok megtételére a belső légi közlekedés javasolt, ami nagyon fejlett az USA-ban, gyakorlatilag minden nagyobb település saját repülőtérrel rendelkezik.

[LAP TETEJÉRE]

Hajóval

 

[LAP TETEJÉRE]

Bank - Posta - Telefon

[LAP TETEJÉRE]

Bank

Az utazó figyeljen arra, hogy pénzét még az utazás előtt váltsa át dollárra, mert országon belül problémát jelenthet a pénzváltás. A bankkártya használat rendkívül elterjedt az Egyesült Államokban, szinte mindenhol lehet vele fizetni, és sok bankautomata is rendelkezésre áll. A leginkább használt kártyák a Visa a Mastercard és az American Express kártyák. 7 féle pénzérme (2 és 1 dolláros, 50, 25, 10, 5 és 1 centes érmék) és 6 féle (100, 50, 20, 10, 5, 1 dolláros) bankjegy van forgalomban.

[LAP TETEJÉRE]

Posta

 

[LAP TETEJÉRE]

Telefon

Ország hívószám: +1

Eltérő árakon különböző telefontársaságok kínálják szolgáltatásaikat, ha otthonról hozott saját telefont kívánunk használni, akkor érdemes arra figyelni, hogy csak azok a mobiltelefonokhasználhatók az USA-ban, amelyek 1900 MHZ-n is működnek. Egyesült Államokon belüli telefonálás esetén: hívjuk az 1-est, ezután a 3 jegyű kódszámot (minden államnak van), majd a 7 jegyű helyi számot. Nemzetközi hívásnál tárcsázni kell a 011-et majd az adott ország kódját (pl: Magyarország 36) végül a többi számot.

[LAP TETEJÉRE]

Hasznos telefonszámok

 

[LAP TETEJÉRE]

Vásárlás

 

[LAP TETEJÉRE]

Nyitvatartás

 

[LAP TETEJÉRE]

Mi mennyi?

 

[LAP TETEJÉRE]

Vásárlási tanácsok

 

[LAP TETEJÉRE]

Üzletek

 

[LAP TETEJÉRE]

Biztonság

 

[LAP TETEJÉRE]

Egészség

 

[LAP TETEJÉRE]

Jellnző betegségek:

-

[LAP TETEJÉRE]

Javasolt oltás:

-

[LAP TETEJÉRE]

Javasolt oltás bizonyos területeken vagy fokozottabban veszélyeztetett utazóknak:

-

[LAP TETEJÉRE]

Kötelező oltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik:

-

[LAP TETEJÉRE]

Javasolt emlékeztető oltás:

-

[LAP TETEJÉRE]

Fontos!

 

[LAP TETEJÉRE]

Hazatérés után

 

[LAP TETEJÉRE]

Kisszótár

[LAP TETEJÉRE]

Általános kifejezések

[LAP TETEJÉRE]

Számok

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

[LAP TETEJÉRE]

Vásárlás, élelmiszer

[LAP TETEJÉRE]

Szállás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[LAP TETEJÉRE]

Szórakozás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[LAP TETEJÉRE]